2021. szeptember 30., csütörtök

Vásárlási útmutató: búvármellények

Cressi búvármellények

A búvármellény (Buoyancy Compensator Device, röviden BCD) napjainkra már egy alapvető felszerelési tárgya a búvárnak, és éppen ezért talán az egyik legfontosabb vásárlási döntés is, amit saját búvárfelszerelésünk összeválogatásakor hozunk meg. Az aktuális kínálatot ezúttal a legjellemzőbb szempontok alapján rendszereztük, hogy ezzel is elősegítsük egy megalapozott vásárlási döntés meghozatalát.

A búvármellény feladata, hogy rögzítse a palackot, kényelmes lebegést biztosítson a felszínen, és segítségünkre legyen a felhajtóerő szabályozásában a víz alatt, illetve általában zsebek és D-gyűrűk is találhatók rajta az egyéb felszerelések rögzítéséhez, tárolásához. Ahogy a többi búvárfelszerelésnél, úgy itt is lényeges a jó méret, vagyis a BCD-nek testhezállónak kell lennie, de nem szabad hogy felfújt állapotban összenyomjon, vagy akadályozza a légzést. Emellett jó ha megfelel az adott merülés jellegének és körülményeinek, nem utolsó sorban pedig saját személyes preferenciánknak - így választhatunk a klasszikus dzseki-szerű (jacket-style), a hátlebegtetős (back-inflatation), vagy az utazó (travel), illetve a strapabíró kölcsönzős (rental) modellek közül. 


Könnyű (utazó) búvármellények 


Aviator

Moduláris SPWB derékpánt megoldása (Cressi szabadalom) - amely forgó, cserélhető és teljesen méretre igazítható - különbözteti meg az utazáshoz tervezett könnyű Aviatort a legtöbb hagyományos dzseki-stílusú BCD-től. Párnázott, lágy háttámlája könnyen összehajtható, és egy zsebben elrejthető tépőzáras pánttal is rendelkezik, amelynek köszönhetően csomagoláskor kompakt méretű maradhat. 

Cressi Aviator búvármellény
Aviator - inetgrált súlyrendszer, új SPWB derékpánt rendszer 


Lightwing

Akinek inkább a hátlebegtetős modellek tetszenek, annak érdemes megnéznie a pehelykönnyű (2 kg!) Lightwing-et. Lágy háttámla, minimál hevederzet, párnázott vállhevederek és kompakt levegőzsák segítik az egyszerű összecsomagolást. Az ívelt vállpántoknak köszönhetően remek az illeszkedés, míg a támla alsó része a törzset támasztja. A további felszerelések tárolására, rögzítésére D-gyűrűk, akasztók és egy felcsavarható tárolózseb szolgál. 

Cressi Lightwing búvármellény
Lightwing - integrált súlyrendszer, felcsavarható zseb, lágy háttámla


Travelight

Olyan BCD-t keresel, ami elég könnyű de azért jól felszerelt? Mindössze 2,5 kilós tömegével az ultrakönnyű Travelight nem jelent kompromisszumot sem a minőség, sem a teljesítmény szempontjából. Könnyű, de tartós 210 denier nylon anyagból készült és olyan részleteket is megtalálunk rajta, amik az utazó modellekről többnyire hiányoznak. Ilyen például a párnázott háttámla, a hátsó trim súlyzsebek, a 10 db könnyűfém D-gyűrű, két cipzáros zseb, vagy az integrált súlyrendszer. A ScubaLab tesztjén a Travelight nem véletlenül érdemelte ki a Legjobb Vétel (Best Buy) elismerést.

Cressi Travelight búvármellény
Travelight - könnyűfém D-gyűrűk, trim súlyzsebek, párnázott háttámla 


Hagyományos dzseki-szerű búvármellények


Aquaride

Az Aquaride kiemelkedő teljesítményéért és remek kényelméért a ScubaLab Tesztelők Választása (Testers Choice) és Legjobb Vétel (Best Buy) elismerését is megkapta. Áramvonalas formája hihetetlenül könnyed siklást tesz lehetővé a víz alatt, miközben stabilan tart. Felszereltség oldalról 8 db acél D-gyűrűvel és 2 db cipzáros tárolüózsebbel rendelkezik a legfontosabb dolgok tárolásához, rögzítéséhez, illetve Flat-Lock-Aid integrált súlyzsebekkel is, amelyek könnyen behelyezhetők és eldobhatók. Az Aquaride széles méretválasztékban kapható és precízen méretre állítható. 

Cressi Aquaride búvármellény
Aquaride - integrált súlyrendszer, párnázott háttámla, fém D-gyűrűk


Carbon

Egy másik ScubaLab Tesztelők Választása (Testers Choice Award) díjnyertes modell, a Carbon még meg is fejeli az ideális búvármellény alaptulajdonságokat néhány további extrával. Könnyű és párnázott, de  merev háttámlája nagyon kényelmes, kimondottan jól támasztja a törzset. A Flat-Lock-Aid integrált súlyzsebek könnyen be- és kivehetők, és biztosan sokan üdvözlik majd az olyan átgondolt tervezési jellemzőket, mint a 8 db fekete aluminium D-gyűrűt, vagy a két cipzáras tárolózsebet. A Carbon a Cressi csúcskategóriás Atelier termékcsaládjába tartozó modellje, és mint ilyen kizárólag búvárboltokban kapható.  

Cressi Carbon búvármellény
Carbon - integrált súlyrendszer, megerősített palack rögzítés, fekete alu D-gyűrűk


Hátlebegtetős búvármellények 


Patrol

Ugyancsak ScubaLab tesztgyőztes modell - Legjobb Vétel (Best Buy) 2021-ben. A Patrol első ránézésre egy könnyített és lecsupaszított modellnek tűnhet, de jobban megnézve kiderül, hogy ez korántsem fedi a valóságot. A levegőzsák speciális kompressziós hevedere hatékony töltés-leengedés kontrollt tesz lehetővé. Az ultrakönnyű, de merev háttámla kényelmesen tartja a törzset, a váll- és derékhevederek pedig tökéletesen méretre állíthatók. Mindemellett azért a Patrol sem nélkülözi a Cressi integrált Flat-Lock-Aid súlyrendszerét.

Cressi Patrol búvármellény
Patrol - integrált súlyrendszer, ultrakönnyű háttámla, műanyag D-gyűrűk
  

Scorpion

Egy újabb ScubaLab Tesztelők Választása (Testers Choice Award) nyertes modell. A Scorpion kényelmes lágy háttámlával, könnyített hevederzettel és gumírozott levegőzsákkal rendelkezik, amely áramvonalas profilt és szabad mozgást biztosít a vízben. A stabilitást újszerű függőleges súlyzseb elrendezéssel fokozták. Bár lenyűgözően könnyű, mégis 19 kg emelőerőt biztosít (M-es méretben), valamint tekintélyes méretű tárolózsebeket és integrált súlyrendszert is. 

Cressi Scorpion búvármellény
Scorpion - függőleges elrendezésű súlyzsebek, párnázott háttámla, 4 db EBS D-gyűrű 


Commander Evolution

Több súllyal kell merülni? Akkor érdemes fontolóra venni a sokoldalú Evolution Commander-t. Nagyméretű levegőzsákját körbefutó gumis rendszer tartja minden helyzetben áramvonalasan, emellett párnázott állítható hevederzettel és teljes értékű merev háttámlával rendelkezik. A csúszóhurkos hevederzetnek köszönhetően a vállpántok még a levegőzsák teljesen felfújt állapotában sem korlátozzák a búvár mozgását. Az integrált súlyrendszer zsebeibe alapból 9 kg fér el, amit kiegészít a hátsó trimzseb opció. A mellény emelőereje jelentős, akár 23 kg is lehet. A dzseki stílusú Carbonhoz hasonlóan a Commander Evolution is exkluzív Atelier termék, amit csak hivatalos Cressi viszonteladó partner búvárüzletben lehet megvásárolni. 

Cressi Commander Evolution búvármellény
Commander Evolution - integrált súlyrendszer, ultrakönnyű merev háttámla, 6 db fekete alu D-gyűrű


Strapabíró (kölcsönzős) búvármellények


Start

Néha a legegyszerűbb a legjobb, különösen kezdő búvárok esetében. Az elsősorban kölcsönzők és iskolák számára tervezett, nem súlyintegrált Start egy klasszikus stílusú dzseki-szerű búvármellény, rendkívül tartós 500 és 1000 denier nylon szövetből készült. Az állítható hevederzet segítségével tökéletesen méretre állítható, háttámlája párnázott, emellett 4 db D-gyűrűvel és 2 db nagyméretű tárolózsebbel is rendelkezik. 

Cressi Start búvármellény
Start - nyomásmérő- és oktopusz tartó zseb, jó látható méretjelzés


Start Pro

Ha újonc vagy a búvárok világában és egy súlyintegrált BCD-t szeretnél, akkor a Start Pro-ban megbízható társra lelhetsz. Behajtható gravitációs súlyzsebei nélkülözik a könnyen elhagyható tasakokat, ugyanankkor kitűnő stabilitást és méretre állíthatóságot, valamint precíz süllyedés-emelkedés kontrollt biztosít használójának, amelyek mind hozzájárulhatnak egy kezdő búvár önbizalmának növeléséhez. 

Cressi Start Pro búvármellény
Start Pro - gravitációs integrált súlyrendszer, 32 mm-es D-gyűrűk, jól látható méretjelzés 


Quartz

Az 500 denier nylon szövetből készült integrált súlyos Quartz kedvelt kölcsönzős modell, amelyen két extra biztonsági felszerelés is található: a mellpánt csatja egyben biztonsági sípként is funkcionál, illetve a hát felső részén található piros színű betét a búvár jobb láthatóságát szolgálja. 

Cressi Quartz búvármellény
Quartz - integrált súlyrendszer, csat síp, jól látható méretjelzés


Solid

Ez a masszív BCD gyakorlatilag elpusztíthatatlan, ezért tökéletes kölcsönzős modell lehet. Külső szövete 500, a belső 420 denier nylonból készült. Jó felhajtóerő-kontroll jellemzi, és itt is megtaláljuk a láthatóságot javító színes betétet a hát felső részén, illetve a mellpánt csatba integrált biztonsági sípot. A mellény vállpántján jól olvasható méretjelzés segíti a könnyű kiválasztást. 

Cressi Solid búvármellény
Solid - cipzáros zsebek, csat síp, jól látható méretjelzés



[Cressi blog] 


Fotó: @Cressi

Búvármellényt keresel? Nézd meg a teljes kínálatot itt >>

Kapcsolódó címkék: #búvármellény #útmutató #vásárlás

Tetszett amit olvastál? Köszönjük, ha megosztod az ismerőseiddel is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése