2019. május 30., csütörtök

Hogyan tartsd karban a reduktorodat


A modern légzőautomaták mind rendkívül megbízható szerkezetek. Annyira megbízhatóak, hogy egyesek még csak el sem öblítik a sokadik merülés után sem, mégis hibátlanul szállítják a levegőt éveken át.  

Miközben ez a hozzáállás szinte már általános a karbantartás szó puszta említésétől is lábrázást kapó búvárok körében, a dolog úgy áll, hogy a búvár reduktor egy komolyabb kiadás, és ha már ennyit költünk valamire akkor érdemes odafigyelni rá, hogy tényleg sokáig hibátlanul működhessen. Ehhez pedig nem szükséges egy komplett műhelyt magunkkal vinni, mindössze annyiról van szó, hogy merülés után szánunk pár percet néhány egyszerű lépésre, ami meghosszabbítja annak a felszerelésünknek az élettartamát és teljesítményét, amely minden bizonnyal a legfontosabb.


Cressi MC9 / Compact reduktor második lépcsője


Ennyi az egész:


1/ Merülés után győződjünk meg róla, hogy a porvédősapka a helyén van, és öblítsük le folyó vízzzel az egész reduktor, így távolítva el a nagyobb homok, vagy só szennyeződéseket.

2/ Helyezzük a reduktort egy édesvízzel teli kádba, vagy dézsába és áztassuk legalább 10 percig.

3/ Áztatás közben mozgassuk a második lépcsőt (a pótadagoló gomb megnyomása nélkül) ide-oda a vízben, hogy a víz átöblíthesse a csutorát és a kilégzőszelepet.  

4/ Vegyük ki a reduktort a vízből és ismét öblítsük le folyóvíz alatt, ügyeljünk rá, hogy minden csatlakozót, forgó, vagy mozgó részt érjen a víz. Odébb kell húzni a törésvédőket is - ha van ilyen rajta - , így hozzáférünk az első lépcső csatlakozóihoz is. 

5/ Finoman rázzuk meg a reduktor első és második lépcsőjét, hogy a felesleges vizet eltávolítsuk az üregekből és a kilégzőszelepről. Ezután, a tömlőket lazán összetekerve, tegyük le száradni árnyékos helyen.


További védelem


A légzőautomata (vagy más kényes felszerelés) szállításához érdemes megfontolni egy speciális párnázott táska beszerzését, mint amilyen a Cressi 360° reduktortáska. Ezzel megóvhatjuk légzőautomatánkat a durva poggyászrakodó kezektől, és minden olyan ütődő sérüléstől, ami a hajón, vagy más járművön fenyeget a merülőhelyre történő utazás közben.  

Egy speciális táska, mint amilyen a Cressi 360° megóvja légzőautomatánkat utazás közben.


[Scuba Diving]


Légzőautomatát keresel? Nézd meg a teljes kínálatunkat itt >>

Kapcsolódó címkék:

#légzőautomata #karbantartás #tippek

Tetszett amit olvastál? köszönjük, ha megosztod az ismerőseiddel is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése